Sokak számára a vállalkozásindítás tűnik a legnehezebb lépésnek és akadálynak az út során, azonban sok esetben sajnos ez nem így valósul meg: a vállalkozás megalapítása után sok olyan tényező játszhat közre, amely szabotálhatja a sikert, azonban sok esetben megfelelő tervezéssel és odafigyeléssel ezeket ki lehet küszöbölni.

A KSH 2018-as adatai szerint tavaly összesen 1,9 millió gazdasági szervezet szerepelt a nyilvántartásban, melyből csaknem 131 ezer volt újonnan regisztrált. Ez egész szép számnak tűnik a megalapított vállalkozásokat tekintve, azonban egy másik adat erősen belerondít a képbe, ugyanis ugyanebben az évben a megszűnt gazdasági szervezetek száma körülbelül 93 ezer darab volt. Természetesen nem tudjuk, hogy ezek közül mennyi volt újonnan induló vállalkozás, azonban ez a 70%-os arány mindenképpen jelentős.

Elkerülhető azonban a stressz egy része, ha megfelelő óvintézkedéseket teszünk és egy jó tervvel indulunk neki az alapításnak. Kiemelkedően fontos, hogy valóban jó terméked legyen, aminek bizonyítottan van kereslete. Legyen egy stratégiai terved, előre kigondolt marketing-stratégiád, ami biztosítja, hogy ne legyen gondod a vevőszerzéssel. Ha a márkaépítésre már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetsz, sokkal könnyebb dolgod lesz, mintha később próbálnál mindent egységesíteni.

Próbáld meg jól beosztani a rendelkezésedre álló tőkét, majd ahhoz tartani is magad az időszak során. Természetesen nem kell minden forinthoz ragaszkodni, hiszen történhetnek olyan nem várt események, amelyek befolyásolják, mennyit és mire kell költened egy adott időszakban.

Halasi Nóra

Kommunikációs gyakornok

Rólam:

“Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen végzem a tanulmányaim Nemzetközi gazdálkodás szakon, azonban mindig is élveztem a kommunikációs és a kreatív folyamatok fejlesztését, így elkezdtem az írás és a közösségi média-felületek iránt érdeklődni. Jelenleg is főleg ezzel foglalkozom, legyen szó ennek a stratégiájáról vagy kivitelezéséről.”