Erősen jellemző a magyar lakosságra, hogy nem szívesen adnak ki pénzt a legtöbb dologra. Az alapvető termékeknél, mint az étel, vagy a tisztálkodási eszközök, ez nem annyira fordul elő, senkit sem botránkoztat meg, ha bemegy a boltba és fizetnie kell.
Sokkal bonyolultabb koncepció azonban számunkra a különböző szolgáltatások árazása. Miért is fizetnénk ki valakinek x ezer forintot néhány óra tanácsadásért, vagy oktatásért? Ha ő meg tudta tanulni, akkor ezt mi is megtehetjük. És ez így is van, ha van hozzá időnk és affinitásunk, mi is megtanulhatunk szinte bármit, amit egy tanácsadó mondhat el nekünk.
A leggyakrabban azonban itt kezdődik a probléma – még ha affinitásunk van is a tanuláshoz, általában sem időnk, sem energiánk nincsen. Ekkor jönnek képbe a tanácsadók. Ők azok, akik helyetted és helyettem belefektetik mind az időt, mind az energiát, hogy mélyen megértsenek és elsajátítsanak egy-egy témát, és valóban szakértői legyenek annak.
Az emberi kapacitásunk véges, nincsenek végtelen forrásaink, így szinte lehetetlen, hogy minden terület szakértőivé válhassunk, amivel az életünk során találkozunk. Azt gondolom, ez az egyik fő oka annak, hogy még úgy is, hogy manapság már minden információ bárki számára elérhető, igenis szükség van jó tanácsadókra a piacon.
Az, hogy ezt ki, mennyire hajlandó megfizetni, már más kérdés. Valójában ez egy ugyanolyan befektetés, mint egy számítógépes szoftver, vagy egy gép vásárlása, hiszen a kapott tudást folyamatosan alkalmazni szükséges. Ezeknél a termékeknél valamiért mégsem merül fel, hogy pontosan mit is kéne megfizetnem.
