Egy ország gazdasági teljesítménye nagyban függ az ott létesített és működő gazdasági szervek működésétől és teljesítményétől. Egyre inkább kezd elterjedni az a felfogás, hogy Magyarország jelenleg a „középjövedelem csapdájába” került, azaz még hiányzik a gazdaságból az az extra teljesítmény, ami a fejlettek közé emelhetne bennünket. És mi hozza a legtöbb pénzt a gazdaságba? A nagyvállalatok, a multik.

Magyarországon jelenleg körülbelül 1,7-1,8 millió vállalkozás létezik. Ez nem tűnik kis számnak, azonban, ha a vállalkozások megoszlását tekintjük, az arányok nem annyira kedvezőek.

A 250 fő és a fölötti számú foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások aránya Magyarországon jelenleg 0,06 %, ami 1035 darabot jelent. Ez egy nagyon kicsi szám, és sajnos ezek a vállalatok is megrekedtek, nehezen tudnak fejlődni. De miért? Mi hiányzik ahhoz, hogy sikeresen folytassák tovább a tevékenységüket?

Sajnos ezeknek a sikeres vállalatoknak az alapító tulajdonosai már szinte mind túl vannak a hatvanon (van, aki a nyolcvanon is), azonban nincs senki, aki át tudná venni a helyüket. A fiataloknak a ma fennálló helyzetben nem igazán vonzó magyar vállalatoknál elhelyezkedni, a legtöbb ambiciózus és jó képességű fiatal egy multinál képzeli el a jövőjét, hiszen sokkal egyértelműbb előrelépési lehetőségek állnak előtte.

Ugyanakkor, a legtöbb tudás is a multik birtokában van, amit máshogy nem szerezhetsz meg, csak, ha ott dolgozol. A magyar vállalkozások fejlesztéséhez szükséges tudás megszerzését azonban nem különösebben támogatja a multik működési elve, ugyanis általában inkább a „vertikális karrierépítés” jellemző, így egy-egy adott területre lesz nagyobb rálátásuk az ott dolgozóknak, és ez nem egy széles, egész működési struktúrát átlátó tapasztalatszerzési lehetőség.

Tehát, ha valaki még el is határozná, hogy beletanul a vezetői készségekbe és eltanulja a multik módszereit, utána pedig a magyar vállalatokat fejleszti tovább, akkor sem biztos, hogy ezt sikerül véghezvinnie. Azonban nincs veszve semmi, tanulni kell és fejlődni, és a kemény munka meghozza gyümölcsét.

Halasi Nóra

Kommunikációs gyakornok

Rólam:

“Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen végzem a tanulmányaim Nemzetközi gazdálkodás szakon, azonban mindig is élveztem a kommunikációs és a kreatív folyamatok fejlesztését, így elkezdtem az írás és a közösségi média-felületek iránt érdeklődni. Jelenleg is főleg ezzel foglalkozom, legyen szó ennek a stratégiájáról vagy kivitelezéséről.”