#ajanlas #kozosseg #kommunikáció #influencer
Korábban már érintettem az ajánlások témát, de ma kicsit többet is írok róla, ugyanis egyre aktuálisabb és egyre inkább erre érdemes építeni a stratégiánkat. Sok 10 évvel ezelőtt, még bőven az online hirdetési lehetőségek előtt, sőt a legtöbb ma használt offline eszköz előtt jelentősen kevesebb lehetőség volt a reklámozásra. Ekkor kifejezetten fontos volt, hogy pl. jól látható helyen, forgalmas környéken nyissunk üzletet. De ekkor is elsősorban azokat az embereket tudták kiszolgálni a vállalkozások, akik napi szinten elérhetőek voltak. Ott éltek, ott dolgoztak, vagy arra utaztak. Sokkal kisebb volt a hatótávolságuk. Ha akarom, akkor ma innen értékesíthetek New Yorkba vagy bárhova.
De akkoriban is volt egy eszköz, ami mindennél többet ért. Ez pedig az ajánlás volt. Ennél többet semmi nem ért lényegében. Idővel jöttek az újabb technikai megoldások, offline és online eszközök egyaránt, amivel kitágult a kör, messzebbre értek el a vállalkozások, és ezeknek köszönhetően sokkal gyorsabban tudtak fejlődni, növekedni, mint korábban. Azok, akik nem tartották a lépést a technológiával, az újabb módszerekkel, azok egyre inkább versenyképtelenné váltak (akik továbbra is az ajánlásokra hagyatkoztak vagy a jó lokációra).
Ami elképesztő, hogy a mai napig a legtöbb vállalkozás arra lapozza a stratégiát, hogy majd elterjed a hírük. Hogy majd jönnek az ajánlások az elégedett vevőktől. Meg a jó terméknek/szolgáltatásnak nem kell reklám, viszi a híre. Ez igaz, de mondjuk eltelik egy 5 – 10 év, és ennek az esélye egyre inkább csökken. Gondolj csak bele! Hány ajánlást kapsz egy héten? Hány ismerősöd mondja, hogy ott a sarkon milyen jó lángost evett, vagy hogy az ő fodrásza mennyire jól dolgozik. Szerintem kb. ezret. És hány ilyen ajánlást próbáltál ki? Nem hiszem, hogy sokat… Szóval hiába van egy elégedett vevőd, hiába fogja talán mondogatni másoknak is. Mire egy elégedett vevőn keresztül jön még valaki, addigra jó eséllyel éhen is halsz. Persze kivételek mindig vannak. Sok olyan ügyfelünk van, akik kistelepülésen vállalkoznak, ahol azelőtt csak hosszabb utazások árán kapták meg az adott terméket/szolgáltatásokat. De az tény, hogy nekik is csak egy bizonyos kört képes generálni az ajánlás. Ha többre vágynak akkor többet is kell tenni.
Akkor miért mondtam, hogy mégis az ajánlás a legütősebb megoldás? Mert tényleg az, csak nem mindegy, hogy milyen mennyiségben, mennyi idő alatt, milyen úton ajánlanak. Ha rábízod a természetes áramlásra a dolgot, akkor talán időben, de jó eséllyel túl későn lesz eredménye.
Egyre inkább az tapasztalható, hogy a vásárlás előtt a potenciális vevők ellenőrzik a vállalkozások referenciáit, illetve a korábbi vásárlók véleményeit. Egyre inkább hagyatkozunk vásárlás előtt a Facebookos véleményekre, a Google értékelésekre, de még az esti film kiválasztása előtt is megnézzük, hogy mások mennyire értékelték. Tehát már nem csak az számít, hogy az ismerősök mit mondanak, hanem az is, hogy egyáltalán bárki mit mondott. Éppen ezért rohamtempóban értékelődik fel az interneten található értékelések lehetősége. Ez persze egy kétélű fegyver. Aki kimarad belőle, mert fél attól, hogy milyen értékeléseket fog kapni, vagy attól, hogy néhányan jogtalanul fognak élni vele, akkor az a vállalkozó le fog maradni. Akik vállalják ezt a kockázatot, azok komoly versenyelőnyre tesznek majd szert. Ez persze baromi jó hatással lesz a termékekre/szolgáltatásokra, mert csak azok által érhetjük el azt, hogy pozitív értékeléseket kapjunk. VÉGRE FONTOSSÁ VÁLIK A VEVŐ 😊.
Az előbb azt írtam ugye, hogy már az is számít, hogy az idegen mit mond. De természetesen nem mindegy, hogy ki mondja. Ha egy ismerősöd teszi ezt meg, akkor sokkal nagyobb súlya van. Ha valaki olyan mondja, akiről azt feltételezed, hogy neki biztosan igaza van, ő nem téved, akkor neki szintén jobban hiszel, mint a vadidegen embernek. Ezért nagyon fontos az, hogy ne csak nyilvános értékelések lehetőségét aknázd ki és kontroláld, hanem ennél foglalkoznod kell magasabb szinten is a dologgal. Jelenleg két meghatározó irányt tudok mondani:
influencerek: ők olyan emberek, akiket valamilyen okból rengetegen követnek és hitelesnek tekintenek valamilyen témában. Gyakran ők már közszereplők. A legnagyobb követőtáborral Magyarországon talán Kasza Tibi rendelkezik. Az influencer marketing lényege, hogy egy ilyen illető (természetesen pénzért, ellenszolgáltatásért) ajánlja közönségének a te vállalkozásodat. Ugyanis az ő közönsége hitelesnek tartja őt, ha ő ajánl valamit, azt jobbnak tartják.
saját közönség, azaz közösségépítés: te is megteheted, hogy saját követőtábort építesz. Nagyon fontos, hogy bizalmi viszonyt építs ki a követőiddel, megismerjenek és hitelesnek ítéljenek a témában. A követőtáborod tagjai lesznek a legjobb ajánlóid. Ezt személy szerint a legfontosabbnak tartom. Természetesen az ügyfelek is a híredet fogják vinni, ha szerencséd van. De ha ezt te magad elősegíted és nem engeded el őket, ha azokkal is foglalkozol, akik esetleg a vevőid lesznek, akkor az ajánlások száma drasztikusan meg fog növekedni. És ma a technika elképesztően megkönnyíti ezt. Akár a világ másik feléről is építheted a magyar közönségedet. Elképesztő! 😊
+1 ötlet: a közösségépítés itt természetesen nem ért véget, nem csak a vevőkből, a potenciális vevőidből vagy az érdeklődőkből építhetsz közönséget. Lehetsz te magad is tagja közösségeknek. Rengeteg szakmai csoport van ma már szinte minden üzletágban. Legyél te is tagja néhánynak és tegyél arról, hogy ott is megismerjenek és akár híredet vigyék, ajánljanak.