„A szülők csak jó tanácsot adhatnak és irányíthatnak, de a jellemét mindenkinek magának kell kialakítania.” – Anne Frank

Mindig meg lesz a véleményünk mások dolgairól. Ugyanúgy mindenkinek meg van a véleménye a mi dolgainkról. Aminek sokszor hangot is adnak, még úgy is, hogy nem látják át a teljes képet, és/vagy nem értenek hozzá. Legyen szó kapcsolatról, új autóról, pénzügyekről vagy üzletről.

Ezek a tanácsok általában két helyről érkeznek. Meglepő módon nagy arányban a családtól, barátoktól. Mert az ember úgy van beprogramozva, hogy figyeljen és védje azokat, akiket szeret. Erről a részéről már előzőekben írtunk bővebben, így nem fejtjük ki újra.

Illetve a „mindenhez IS értek” emberektől, akik próbálják mindenhol otthagyni a lábnyomukat. Ezzel nem is lenne baj, ha úgy állnának hozzá, hogy ők nem igazán profik a témában, de kívülállóként ez és ez lenne a meglátásunk, viszont legtöbb esetben ők úgy állítják be, hogy tényleg mindent jobban tudnak. Miért is kéne hallgatnom olyanra, aki nem járt hasonló cipőben? Vagy olyanra, akinek köze nincsen az én helyzetemhez? Nagyon könnyen adnak olyanok tanácsot, akiket a végeredmény nem befolyásol, így nincsen vesztenivalójuk.

A tanácsokat mindig érdemes meghallgatni, de sosem szabad vakon megfogadni. Ha valaki tanácsot ad nekünk, elemezzük, gondoljuk át mi is, illetve tudjuk meg, hogy akitől a javaslat érkezik, tényleg rendelkezik-e tapasztalattal, referenciával. Az, aki tényleg sikeres az adott területen, nem fogja kétségbeesetten rád tukmálni a véleményét, ajánlatát.

Mi van azzal, amikor mi kérjük ki mások véleményét? Tegyük szívünkre a kezünket és mondjuk ki: Sokszor csak validálni akarjuk azt, amit már réges-rég elterveztünk és eldöntöttünk. Már tudjuk, hogy mit akarunk, hogy szerintünk mi lenne a jó, és hogy mit fogunk csinálni, bármilyen választ is kapjunk másoktól. Ha viszont a vártnál eltérőbb választ kapunk, akkor addig megyünk tovább, amíg valaki nem helyesel.

Bízz magadban, ne hallgass a hozzá nem értők tanácsaira és kifogásaira, hogy miért nem tudod megcsinálni. Ehelyett inkább cselekedj és bizonyítsd be, hogy igenis meg tudod csinálni, és hogy neked lett igazad. Találj magadnak olyanokat, akik támogatnak a céljaid elérésében. Ha valamihez meg nem értesz, kérd ki olyan szakember véleményét és segítségét, aki elegendő tapasztalattal rendelkezik, mert sokkal olcsóbb lesz, mintha egy tapasztalattal nem rendelkező segítsége utáni károkat kellene kijavítani és megoldani, és nagyobb eséllyel leszel sikeres. Ha pedig egy családtag, vagy közeli barát szeretné megmondani, hogy neked mi lenne a legjobb, akkor csak óvatosan fogadd meg a tippjeit. Még ha rosszul is jönnél ki a végén, egy „Én megmondtam”-ot könnyebben el lehet viselni, mint a megfogadott tanács utáni kínos helyzet, ami miatt elbuktál.

Ez a cikksorozatunk most véget ért! Jövőhéten újabbat indítunk, még izgalmasabb témákkal és tanácsokkal. Ha tetszett ez a sorozat, akkor ne felejtsd el megosztani barátaiddal, valamint feliratkozni hírlevelünkre.

Köszönjük megtisztelő figyelmedet!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legújabb blog bejegyzéseinkről, rendezvényekről és hírekről. Valamint kövess minket Facebookon és Instagrammon is!

Vállalkozást tervezel? Jól jönne egy kis anyagi segítség?

Mutatjuk, hogyan szerezz 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást!