„Számomra az ötletek semmit nem érnek addig, amíg nincsenek megvalósítva” – Steve Jobs
Van egy jó ötleted? Amint leírtad, az első lépést ki is pipálhatod. De sajnos ez az a pont, ahol a legtöbben kiszállnak. Hányszor volt már olyan, hogy a barátokkal egy sörözés mellett kitaláltunk valamit, levezettük, formáltuk, majd másnapra elmúlt a lelkesedés. A brainstorming nem kerül semmibe, nem kell kockáztatni semmit. Viszont az következő lépéseket megtenni már ijesztő, mert meg kell erőltetni magunkat, és mint tudjuk, az emberek szeretik a könnyebb utat választani. Inkább kiemeljük, hogy miért nem tudjuk megcsinálni és eltesszük a fiókba az ötleteket.
Mivel az ötletek csak úgy magukban semmit nem érnek, így elkönyvelhetjük az adott brainstormolásra szánt időt pazarlásként. Viszont ha nem szeretnéd, hogy elvesztegetett órákként emlékezz vissza rájuk, vagy csak egyszerűen szeretnéd végre megvalósítani végre a „hiperszuper” ötletedet, akkor mire vársz még? Tedd meg következő lépéseket is.
Készíts piackutatást. Valamit tisztázzunk mielőtt nagyon beleélnéd magad. Nem igazán van olyan dolog, amit még ne talált volna ki más. Kezdj el kutakodni, hogy van-e ilyen vállalkozás már, akik ugyanilyen vagy nagyon hasonló terméket/szolgáltatást nyújtanak. Ők lesznek a te versenytársaid, vagy ha megfelelően differenciálsz, akkor akár stratégiai partnerek is.
Írd le, hogy milyen problémára nyújtasz te megoldást, majd számold ki, becsüld meg, hogy hány ember küzd még ezzel a problémával. Töltess ki kérdőíveket a lehetséges ügyfeleiddel, kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak erről. Sokan elvéreznek ott, hogy egyszerűen nem validáltatják az ötletüket a lehetséges vásárlókkal és emiatt beleölnek egy csomó pénzt és energiát, de a piacra kerülés után nem kell senkinek sem, amit nyújtanak. Pedig lehet, hogy elég lett volna két gombot felcserélni, vagy egy másik színt választani.
Tervezd meg a márkádat. Ezalatt nem csak arra gondolok, hogy válassz egy nevet és logót. Ezt úgy értem, hogy válassz magadnak küldetést, hogy mi az oka annak, hogy te azt csinálod, amit, például, ha van egy vállalkozásfejlesztő céged, akkor az egy küldetés lehet, hogy minél több kezdő vállalkozót segítsünk az első lépések megtételében és tanítsuk őket a vállalkozás tudományának minden területén. A célközönségre specializálódva olyan megoldásokat nyújtani, ami tökéletesen rájuk szabott, azonnal alkalmazható, azonnali eredményeket hoz és elérhető a számukra. Ezen kívül alakíts ki magadnak jövőképet, hogy milyen szerepet szeretnél betölteni, milyen állapotot szeretnél a jövőben. Előző példát hozva, a jövőkép lehet például, hogy szeretnénk az ország első számú vállalkozásfejlesztő cége lenni, és a márkánkat egy olyan szintre emelni, hogy ha valamilyen KKV elakadna a fejlődéssel vagy valaki bele szeretne kezdeni a saját vállalkozásába, akkor egyből a mi cégünk jusson eszébe. Fontos, hogy legyen egy pitchünk, azaz egy olyan rövid bemutatkozó szövegünk, amivel egy vagy max két mondatban el tudjuk mondani, hogy kik vagyunk és mivel foglalkozunk. Jobb, ha van több is, egy egy mondatos, egy egy perces, és egy kicsit bővebb, 5-6 perces is, amit bárhol bármikor el tudunk mondani, attól függően, hogy a hallgatóságunk mennyire érdekelt a témában.
Építs megfelelő csapatot. Kevés olyan vállalkozás van, amit teljesen egyedül lehet csinálni. Nem kell itt egyből multicégekre gondolni, ha már csak egy kis egyszemélyes fodrászatot szeretnél nyitni, ahol te vagy a fodrász, kell valaki, aki ért a pénzügyekhez, a hely kiválasztásához, a marketinghez, jogi kritériumokhoz. Ha nem is főállásban, de tanácsadó szinten biztos szükséged lesz ilyen emberekre.
A következő lépés az az, hogy CSINÁLD. Már a csapat kiépítése közben dolgozz az ötleteden. Legyen kész minél előbb az MVP-d, vagyis az első, már önmagában életképes termék vagy szolgáltatás, amivel már elkezdheted a vásárlószerzést.
Ezekről és a további lépésekről pedig majd a későbbiekben még bővebben fogunk írni, előadásokat tartani, vagy akár tanácsot adni.