„100%-ig te irányítod az életed.” – Gary Vaynerchuk

A szülők, nagyszülők, család, de még néha a barátok is meg akarják mondani, hogy mit csináljunk. Általában csak jót akarnak nekünk, de nem feltétlen működhet a mi helyzetünkben úgy, ahogy nekik sikerült. Ha csak a szülőket vesszük, már akkor is 20-30 év különbségről beszélhetünk. Ennyi idő alatt rengeteg minden változott. Már a nagy része nem olyan járható út. Már nem számolhatunk azzal, hogy ahol elkezdünk dolgozni, onnan fogunk nyugdíjba is menni. Hogy ez baj vagy sem, döntse el mindenki magának. A lényeg, hogy már nem úgy van, mint régen.

Csak Te tudod, hogy mik a tényleges céljaid. Ezek a Te álmaid. Bármit is csinálsz, a felelősség is a tiéd lesz. Akkor miért nem azt csinálod, amit te jónak látsz? Tedd azt, amit te szeretnél, legyenek a döntés is a tiéd. Ha nem azt csinálod, amit szerinted kéne, akkor a nap végén Te fogod megbánni.

Általában azt csináljuk, amit a szülők és a körülöttünk levők mondanak, mert szeretnénk őket boldoggá tenni. Sokszor egyszerűbb az ő útjukat választani, mint az beszélgetést esetlegesen vitát, hogy miért nem azt tesszük, amit ők javasolnak. Sajnos sok esetben az is előfordul, hogy ezek az emberek titokban, akár csak tudat alatt, de vissza akarnak fogni, hogy még csak véletlenül se legyél sikeresebb náluk. Ez is természetes, az emberben vagy egy versenyszellem, szeretne a legjobb lenni, és sokan ezt nem úgy akarják elérni, hogy magukat fejlesztik, hanem úgy, hogy a többieket húzzák le.

Legkorrektebben ebből a helyzetből úgy kerülhetsz ki, hogy szépen leülsz a szülőkkel és megmondod, hogy tiszteletben tartod a véleményüket, de te máshogy látod, és szeretnéd a saját utadat járni. Ugyanez a barátokkal. Igen, tudom, ez sokszor nehéz. De hajlandó vagy beáldozni az életedet azért, hogy megfelelj a családnak? Hidd el, a legtöbb esetben azt akarja a család is, hogy te boldog legyél. Ha nem akarsz negyedik generációs orvos lenni, mert te inkább informatikus lennél, vagy nem vinnéd tovább az családi bútorboltot, mert szeretnéd inkább megnyitni a saját kávézódat, akkor mihamarabb történjen meg a beszélgetés, és kezdj bele a saját életedbe.

Azt csináld, amit te szeretnél, és ne azt, amit a család és a barátok elvárnak.

Mindenkinek jobb lesz ez így. Főleg neked. Az életben muszáj először magadat boldoggá tenned, mert csak akkor tudsz őszintén segíteni másokon. A munkahelyen, iskolában is sokkal jobban teljesítesz, ha otthon nincsenek gondok, mert akkor nincs, ami elterelje a figyelmedet. Hadd hagyjalak itt ma bennetek ezzel az elgondolkoztató mondattal:

Legyél önző azért, hogy önzetlen lehess.

A következő cikkünkben a “mert túl fiatalok vagyunk” problémát járjuk körbe. Megnézzük, hogy ez, hogyan befolyásolja álmaink megvalósítását, vagy akár a saját vállalkozásunk megalapítását. Ezt fejtem ki és saját példákat hozva bemutatom, véleményezem és tippeket adok, hogy hogyan lépjünk túl rajta, hogyan oldjuk meg a problémát.

Látogass el oldalunkra holnap is, hogy megtudd mik a legfőbb visszatartó okok, ami miatt nem valósítod meg a céljaidat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legújabb blog bejegyzéseinkről, rendezvényekről és hírekről. Valamint kövess minket Facebookon és Instagrammon is!

Vállalkozást tervezel? Jól jönne egy kis anyagi segítség?

Mutatjuk, hogyan szerezz 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást!